Szeretek Access facilitátort kezelni. Főleg, ha csere-kezelünk.
A falak nélküliség természetes velejárója, hogy lekerül a ruha a testről. Nincs ítélkezés, csak hozzájárulás és befogadás.
Én így kezelek. Így érzékelek a legtöbbet.
A régebbi, tudományos és az energetikai manuálos eszközökkel.
Ez így, együtt, akkora tér, ahol minden tanult, felismert és még nem használt tudásom, képességem ott lebeg bevetésre készen.
Egy ilyen, tisztított, aktív, kifejező, készséges testtel kommunikálni hatalmas élmény.
Ahogy hozzáérek, megszólítom a testet, már kapcsolódunk. Mintha a testeink határai elolvadnának. Egységközösség fizikai szinten. Létrejön a lehetőség, hogy a test kiengedje magából a régóta rejtegetett fájdalmakat.
Én is érzem, minden szőrszál égnek áll a testemen, végig söpör a megkönnyebbülés rajtam is, ahogy enged az eldugott fájdalmakhoz való ragaszkodás.
Ne hidd, hogy egy ilyen kezelés az én testemet nem érinti!
Mintha a közösből engednénk el az összes feloldott nézőpontot, következtetést, beültetést, megzavarást, vírusprogramot, entitást vagy hívd, aminek akarod őket!
Ez a közös mindkettőnk számára lehetővé teszi, hogy felismerjük: választhatunk valami egészen mást.
Már nem a szenvedés tűnik a legnagyobb bulinak.
A fizikai fájdalom sokat segít ebben.
Hogy szenvedhessünk.
Mindig rácsodálkozom a test zsenialitására.
Fantasztikus, tudatos, készséges lény.
Azt hozza létre, amit gondolok.
Magamról és a világról.
A testbe költözés óta tanuljuk mindazt magunkról, amit hiszünk. Amit bevettünk magunkról.
A testtel kapcsolatosak ezek a hitek.
Az az érzésem, hogy a szenvedés a legnagyobb buli, amiért testet öltöttünk. Ha nem így lenne, miért választanák annyian?
Ha nem lennék ebben a testben, mindaz igaz lenne, amit hiszek most?
Kézenfekvő lehetőség a testen keresztül jutni el a forráshoz: Önmagamhoz.
Pl. azzal kezdve, hogy kedves vagyok a testemmel.
Intimitásba kerülve magammal: megengedni, hogy az legyen, olyan legyen, amilyen, bízni benne, hogy azt hozza létre, amit választok, tisztelettel és hálával fordulni felé és őszintén megengedni látni, amit nem szívesen látok. Gyengéden, gondoskodó szeretettel érinteni, elfogadni, táplálni, kedveskedni neki,…
Vajon ha nem számítana, hogy miről akartak meggyőzni, hogy ki vagyok, ki lennék?
Mit választanék akkor?
A fájdalom már a barátom.
Kifejező eszköze a testnek.
Ahogy keresem és oldom a fizikai blokkolódásokat a szövetekben, a csontok között, ugyanazt csinálom, mint a facilitátorok a gondolatokkal: elengednek a mechanikai nézőpontok, ami megváltoztatja a mozgásképességet.
Amikor egy facilitátorral teszem ugyanezt, a kettő egyszerre történik: fizikai és érzelmi szinten is nyílik a tér, kilók, tonnák kerülnek le a testről, megjelenik a könnyed mozgás és a felismerések is.
Ez már az öröm szintje.
Végre élmény a mozgás, könnyű, tiszta a fej, nincs szenvedés!
Csak hála.
Bevettük, hogy a kor előrehaladtával egyre több fájdalmat kell elviselnünk, a test mozgásképessége és minden más képessége, így az öröm is, egyre csökken.
Mi van, ha ez is csak egy nézőpont?
Mi van, ha választhatok mást?
A test a kulcs!