A mesék, a filmek, sőt, a kommunikációs, sikerre mutató tréningek is olyanok, mintha egy távoli bolygó lakosairól beszélnének nekem, ha mindaz, amit hallok, látok, nem egyezik azzal, amit magamról és a világról gondolok.

Ugyan hallottam, olvastam csodás meséket, történeteket gyermekkoromban, de amit magam körül láttam, annak semmi köze sem volt ehhez a varázslatos világhoz.

Láttam rengeteg filmet mindenféle csodás, fantasztikus, igaz történettel, de a saját életemben semmi hasonlóval nem találkoztam.

Hallottam sok szónokot beszélni különböző világmegváltó módszerről, amit így meg úgy kell használni és akkor elérem a sikert,… de egyik sem működött.

És most látom felnőni a gyerekeimet…

Ha nem is ugyanúgy, olyan szélsőséges, fájdalmas tapasztalatokat gyűjtve,… de a maguk életében hasonló úton járnak. Egyre több a harag, az ellenségeskedés, a rosszindulat, az egymáshoz illeszkedés, az összehúzódás, hogy nehogy észrevegyenek,… kezdik elhinni, kezdik azzá építeni a világukat, ahonnan én sem láttam kifelé.

Mintha egyre szürkébb, fénytelenebb lenne az életük, ahogy lassan elnyeli őket a saját hitük építette valóságuk…

Lassan el fognak jutni oda, ahol már elég szar.

És ott, a döbbenetük mélyén (Tényleg ezért jöttem? Ezért születtem meg? Ennyi az egész?) lassacskán feldereng majd nekik, hogy van választásuk. Minden pillanatban. Több is.

Választhatják, hogy elhiszik és élik azt a szürke maszlagot, amit a szüleiktől és a környezetüktől bevettek, elhittek, beszkenneltek.

Választhatják, hogy ez túl szar és kilépnek belőle. Választható úton-módon. (Ötletek: drog, rák, extrém sport, lázadási formák, öngyilkosság, stb.)

Vagy választhatják, hogy megváltoztatják az egészet.

Minden pillanatban választhatnak.

Ahogy mi is.

Választhatom, hogy azt adom tovább nekik, amit megtanultam magamról (hogy ők is olyanok lehessenek, mint én), amit hiszek a világról (hogy ők is ugyanazt élhessék, amit én), hogy mindaz tovább gyűrűzhessen, amit örökül kaptunk, hogy önmagát felemésztő, beteljesítő jóslat legyen egészen a pusztulásig.

Vagy választhatok valami más jövőt. Magamnak és nekik is.

Választhatom, hogy elengedem a régi hitet magamról, hogy nem vagyok képes, alkalmas, nem érdemlem meg, nem vagyok szerethető, de még elfogadható se, vagy csak akkor, ha… mindent, egészen az érzés első felbukkanásától, hogy végleg kitöröljem még a csíráját is!

Választhatom, hogy elengedem és törlöm az összes korábbi információt, tanulmányt, meggyőzést, ígéretet, mindarról, amit a jelenleg működő világommal kapcsolatban a fejemben találok.

És választhatok valami egészen mást.

Valami olyat, amit a legeslegelejétől tiszta szívből szeretnék és amit valójában tudok!

Hogy a világ egy varázslatos hely! Tele fantasztikus, csodálatos lényekkel, akik egység-közösségben, békében élhetnek együtt és egymás mellett. Hogy az ember képes megjavítani, amit elrontott és létrehozni egy olyan bolygót, olyan jövőt, amire mindannyian vágyunk! Hogy az öröm és a hála, amiért élni érdemes és mindaz, ami feszültséget és távolságot kelt közöttünk, az hazugság! Hogy sokkal több mindenre vagyunk képesek egyenként és együtt, mint amit el tudunk képzelni! Hogy a testünk egy fantasztikus lehetőség a fizikai tapasztalásokra és hogy eddig még csak kapizsgáltuk, hogy mi mindenre lehetünk képesek általa!

Nézem az alvó gyerekeim gyönyörű arcát… ők már nem azt tanulják meg magukról és a világról, amit anno én. Már én sem azt hiszem.

Megyek elől és keresem a lehetőségeimet. Figyelem, hogy a választásaimmal mit teremtek a jövőben. 5 perc, 5 nap, 5 hét, 5 év múlva… Magamnak és Nekik. A jövőnek.

Mi az, amire valójában képes vagyok, ha elpusztítom az összes baromságot, amiről korábban meg akartak győzni, hogy valami olyan bukkanjon fel, olyat teremtsek, amit még elképzelni sem tudtam?

Mi és ki lehetek, ha elengedem az összes következtetést, ami eddig nem engedte látni azt, aki valójában vagyok?

Mit hozhatok létre, ha végtelen lehetőségeim vannak?

Milyen hozzájárulás lehetek a gyermekeim életéhez, hogy azt az utat és azt az Önmagukat válasszák, amit, akit valójában választanának?

Türelmes vagyok.

Tudom, hogy mindaz itt van, amit valójában választunk. És ez az, ami létre is hozza: hogy érzem, érezzük a létezését, tudom, tudjuk, hogy megjelenik. Nem lehet másképp.

Én is, a gyerekeim is és te is.

Itt nem tudunk veszíteni. Nem vagy-vagy van, hanem is-is. Itt nincs rossz és jó, gonosz és hős.

Szebb, mint egy tündérmese.

Ez valódi csoda.

Pin It on Pinterest