Próbálom általánosítás nélkül, mert látom fordítva is megjelenni ugyanazt.
Amikor a férfi nyitna, tanulna, fejlődne, adna, amikor felszínre törnek a kérdései és válaszra vágyik.
Hálás vagyok, hogy vannak ilyen barátaim.
Ha körülnézek, azért inkább a nőkre jellemző.
Hogy tudják, érzik, hogy több is van ebben az életben, mint sémákat követve végigdarálni a születéstől halálig tartó utat. Legyél jó gyerek, majd sikeres az iskolában, érett felnőtt családdal, sok pénzzel és öregedj meg ahogy illik.
Ennyi lenne az egész?
Egy frászt!
Egyre többen tudják, érzik, keresik azt, amiért ezt az életet választották. Amiért volt értelme megszületni.
Egyre kevesebb nő képes guminő, házvezetőnő, anya szerepben maradni és vágynak arra, hogy a férfinak is segítve kinyissák az élet varázslataihoz vezető út ajtaját.
Pasiként nem egyszerű erre az útra lépni. Nőként sem –és most általánosítok-, de nekünk jobban kézre állnak az eszközök ehhez. Nekünk szabad az érzelmeinkkel foglalkoznunk. Egy igazi férfi ne mutassa ki az érzéseit! Ha nem tanulja meg, mit kezdjen velük, csak a félelem marad a fájdalomtól. Dugjuk el, ne vegyünk róla tudomást, léci, ne beszéljünk róla, léci, maradj inkább guminő!
A férfi kevésbé félti a testét, kevésbé fél a fizikai fájdalomtól. A nő érzékenyebb a testére, a lelki dolgokban vagyunk otthon. Nekünk ott a sírás, ha valami fáj.
És megint általánosítottam.
Az érzések, az érzelmek, az érzékelése a testen belül és kívül zajló folyamatoknak, az energia áramlásának, az a világ, ahol magamat tudom megtalálni. Ahol rá tudok találni arra, aki valójában vagyok, arra, aki valójában lenni szeretnék, akit örömmel, könnyedén élhetek.
Ehhez szükséges lebontani a hitrendszereket, amiket másoktól tanultunk és igaznak hiszünk, a mintákat, amik alapján próbáljuk élni az életünket, a tapasztalatokat és az azokból való működést, hogy megjelenhessen más, mint ami eddig volt.
A fejekben csak a múlt van, csak az, ami eddig megtörtént. Tényleg ugyanazokat akarjuk ismételgetni?
Ha elengedném, vajon mi más lehetne lehetséges?
Ez olyan, mint az ugrás a semmibe.
Félelmetes.
Tele van bizonytalansággal, botlással, zavarral, néha zsákutcával és igen, fájdalommal is.
Na és?
Ha elestem, felállok, leporolom magam (sírok egyet) és megyek tovább.
Akinek a félelme erősebb, mint a vágya, hogy többet találjon az életben, mint amit eddig sikerült, aki hátat fordít az élet adta valódi lehetőségnek, az a sémák szerinti szenvedős, harcolós, valódi kapcsolódás nélküli, betegségekkel, problémákkal, lassú haldoklással tarkított úton fog végigmenni.
Egyedül.
Szabad ezt választani.
Mindenki maga választja az útját, nem a körülmények.
Akik viszont –nők és férfiak egyaránt- vágynak arra, hogy tudják, amit valójában tudnak, hogy megtalálják, amit valójában keresnek ebben az életben, azokat invitálom: ragadják meg a lehetőséget!
Kezdjünk el kérdezni!
Nyissuk ki az ablakot a világra!
Mi más lehetséges még, mint ami eddig volt?