Legyen karácsony, húsvét, szülinap, iskolakezdés vagy a vége, születés, temetés, esküvő, válás, verseny, nyaralás, vagy bármilyen esemény az életben, dicséret, szidás, veszekedés, kibékülés, fájó vagy örömteli gesztus, ami felém indul,… mindre az aktuális pillanatban jelen lévő egyensúlyom minősége adja a reakcióm alapját. Minél merevebben állok egy nézőpontokból és ítéletekből alkotott illúzió-hegyen billegve, annál valószínűbb az összeomlás.
Nagyszerű lehetőség ez a karácsonyi időszak megvizsgálni az Önmagammal alkotott balanszot.
Mennyi energiát fordítok arra, hogy minden „tökéletes” legyen? Mennyi feszültséggel tömöm a testem a konyhai produkciók idején, hogy majd 2 nap múlva a sok nehéz étellel tömhessem? Mennyi energiát fordítok a bizonyítására valaminek, amit valójában nem hiszek? Mennyire játszok szerepet a rokonság előtt, ami csak arra jó, hogy elrejtse a valóságot? (Még előlem is?)
És a másik oldal:
Mennyire vagyok megengedésbe mindazzal, ami az eltervezett program helyett megvalósul? Mennyire kapcsolnak be az ítéleteim a családtagok akciói, reakciói hatására? Mennyi feszültséget gerjesztek a fejemben a többiekkel való kapcsolódás vagy annak meg nem valósulása miatt?
Pont most, pont ebben a testben, pont ezzel a testtel, pont ezekkel az emberekkel, pont ilyen körülmények között, pont ilyen események révén,… mindig változó helyzetekben, mindig más hatásokra.
Csak akkor van mybalance, akkor vagyok Önmagammal, Önmagamban és minden mással egyensúlyban, ha nem illúziókra, hitrendszerekre építek.
Az illúziókkal az a baj, hogy folyamatos energiát igényel a fenntartásuk.
A hitrendszerek rugalmatlanságuk miatt képtelenek alkalmazkodni a folyton változó körülményekhez és egyre több feszültséget keltenek. Összeomlásuk rendkívül fájdalmas is lehet.
A könnyed, megengedő, folyton változó egyensúly megtalálásához és fenntartásához egészen máshol érdemes keresni az alapokat. Önmagamban. Függetlenül mindentől és mindenkitől.
Függetlenné válni nem feltétlen jelent válást (bár van, amikor igen) és nem kell hozzá remete-életet választani. De érdemes függetlenné válni mindenkitől és minden reakciótól.
Fura?
Inkább csak más, mint amit eddig csináltunk.
Működött, amit eddig csináltunk?
Nekem nem. Nem éreztem jól magam attól, hogy mások nézőpontjai, ítéletei szerint igyekeztem élni. Mindaz, amit megtanultam ezekből, nem illeszkedett ahhoz, amit idebent éreztem.
Az energia nyelve nem hazudik.
A szavakkal viszont mindenfélét lehet csinálni: szeretni és ölni is, felemelni és mélybe taszítani is.
Sőt! Ugyanazzal a szóval van aki emel, van aki aláz. Vagy manipulál a szeretet nevében.
Függetlenné válni a szavak hatásaitól, lehetővé válik érzékelni a valódi szándékot. Így a kommunikáció kitisztul.
Függetlenné válni a vér vagy papír szerinti köteléktől, lehetővé válik valóban választani a kapcsolatot – vagy nem. Így a kapcsolódások valódiak, örömteliek lesznek. Ha mindkét fél választja.
Megengedni, hogy az történjen, ami valóban történik, függetlenül attól, hogy mi volt a tervem, lehetővé válik meglátni az eseményekben rejlő valódi lehetőségeket. Így tér nyílik olyasmi számára, ami eddig még nem volt, ami hozzátesz az Élethez.
Mélységes hit az alapja ennek a mybalance-nak.
Hogy minden értem van.
Hogy úgy vagyok szeretve, ahogy vagyok.
Hogy azért születtem, hogy örömmel és ragyogással töltsem be a világot.
Hogy bőségben élek és csak kérnem kell, minden megérkezik hozzám, amit valóban választok.
Gondolj csak bele!
Ha mindenki tudná, biztosan tudná ezt magáról,… milyen világot hozhatnánk létre?
Nem a kompenzálásokról szólnának a kapcsolódások, hanem az örömről.
Nem fájdalmak keletkeznének a gondolatok által a testekben, hanem az Élet orgazmikus élvezete.
Minden nap karácsony lenne.
Ünnep.
Az Életet ünnepelnénk.
Mindezt belülről kifelé és nem kintről befelé tudom megteremteni. Bentről építkezve, megengedéssel, harmóniával létezve Önmagammal, másokkal, az eseményekkel.
Itt be szoktam fejezni egy-egy blogbejegyzést. A szép, tiszta, felemelő résznél. De most van még valami, amit hozzátennék:
Korábban azt hittem, mindenki képes változni, mindenki érti, érzi, amiket írok, mindenkinek mély vágya „jobbá tenni a világot.”
Naivság, vakság kellett hozzá.
Hazugság úgy tenni, mintha nem lenne gonoszság, rombolás, másoknak ártó, önző szándék egyes emberekben. Ők azok, akik nem képesek belső mélységből építkezni, mert nincs nekik olyan. Ők azok, akik nem látnak ki a saját érdekeiken túlra, akik képtelenek valódi kapcsolódásokra, akik termelik az illúziókat, akik manipulálnak, akik azáltal próbálnak többek lenni, hogy másokat kevesebbé tesznek, akik mások energiáin élősködnek,… vagy egyszerűen csak üresek, olyanok, mint a gépek.
Megengedve, hogy mindez létezzen a világban, választani – vagy nem a velük való kapcsolódást, látni, hogy milyen lehetőségek bukkannak fel mellettük, nélkülük, tőlük függetlenül,… Ilyen emberek mellett nyer igazán értelmet, amit fent írtam.